Cecília Esztergályos

Cecília Esztergályos

1960-ban az Állami Balettintézetben végzett, mint balettművész, majd 1960–1963 között a Pécsi Balett szerződtette. 1964-ben kezdte, és 1968-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színművész szakát Simon Zsuzsa osztályában. 1968-tól 1984-ig a Thália Színház, ahol nagy hatással volt rá Kazimir Károly igazgató, rendező. 1984-től 1990-ig a Nemzeti Színház tagja volt, ahol Sík Ferenccel és Vámos Lászlóval dolgozott együtt. 1990-től 1991-ig a Veszprémi Petőfi Színház. 1991-től 1999-ig a Família Kft. című sorozat állandó főszereplője, közben nem tartozott társulathoz. 1999 és 2005 között szabadúszó. 2005-től 2011 szeptemberéig a József Attila Színház tagja. Elsősorban komika, kifinomult mozgáskultúráját vígjátékokban kamatoztatja. 2014-től az Újszínház tagja, mellette több helyen vendégszerepelt, például a veszprémi Petőfi Színházban, a Vidám Színpadon, a debreceni Csokonai Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a budaörsi Latinovits Színházban. Hosszú évek óta él házasságban dr. Fonyódi Péterrel, gyermekük nem született. 1962-ben babát várt, azonban rubeola miatt nem tarthatta meg gyermekét. 10 éves korában gyermekparalízisben szenvedett, de szerencsésen felépült.

  • Cím: Cecília Esztergályos
  • Népszerűség: 0.691
  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1943-01-26
  • Születési hely: Budapest, Hungary
  • Honlap:
  • Más néven: Cecília Esztergályos, Esztergályos Cecília, Esztergályos Cecília Magdolna
img

Cecília Esztergályos Filmek

  • 1989
    imgFilmek

    Vili, a veréb

    Vili, a veréb

    6.6 1989 HD

    Élt egyszer Budapesten egy kisfiú, akinek kedvenc szórakozása az iskolakerülés és a...

    img
  • 1980
    imgFilmek

    A nagy ékszerész

    A nagy ékszerész

    1 1980 HD

    Az előkelő, de szorult anyagi helyzetben lévő gyáros tetten ér két betörőt. A fiatalabbikról hamarosan...

    img
  • 1963
    imgFilmek

    Igaz-e?

    Igaz-e?

    1 1963 HD

    img
  • 1974
    imgFilmek

    Aranyborjú

    Aranyborjú

    1 1974 HD

    Ilf és Petrov, a zseniális szovjet szerzőpár az Aranyborjú megírásakor nyilván nem képzelte,...

    img
  • 1979
    imgFilmek

    Ajándék ez a nap

    Ajándék ez a nap

    7.7 1979 HD

    Gothár Péter drámai eseményekkel teli története egy nőről, aki elhatározta, hogy új...

    img
  • 1962
    imgFilmek

    Elveszett paradicsom

    Elveszett paradicsom

    6 1962 HD

    Sebők Zoltán agysebész édesapja 75. születésnapját ünnepli kolozsvári rokonuk, a kedves, cserfes...

    img
  • 1983
    imgFilmek

    Felhőjáték

    Felhőjáték

    1 1983 HD

    img
  • 1963
    imgFilmek

    Te

    Te

    6.3 1963 HD

    img
  • 1990
    imgFilmek

    Meteo

    Meteo

    6.8 1990 HD

    Egy kihalt gyárnegyedben, egy üres műhely közepén áll egy kád. Eckermann, a meteorológus fürdik...

    img
  • 1982
    imgFilmek

    Kabala

    Kabala

    1 1982 HD

    img
  • 1964
    imgFilmek

    A pénzcsináló

    A pénzcsináló

    9 1964 HD

    A századfordulón játszódó filmvígjáték hőse Bányai, a szegény írnok,...

    img
  • 1978
    imgFilmek

    BUÉK!

    BUÉK!

    8 1978 HD

    Három fiatal vegyészmérnök-kutató - Laci, Kati és Gyuri - szilveszter előtt néhány nappal az...

    img
  • 1964
    imgFilmek

    Az aranyfej

    Az aranyfej

    5.3 1964 HD

    Stevenson, a híres angol bűnügyi szakértő családjával Magyarországra látogat. Míg a...

    img
  • 1963
    imgFilmek

    Tücsök

    Tücsök

    1 1963 HD

    img
  • 1984
    imgFilmek

    Popcorn und Paprika

    Popcorn und Paprika

    1 1984 HD

    img
  • 2012
    imgFilmek

    Aglaja

    Aglaja

    6.2 2012 HD

    A magyar-román cirkuszi mutatványos család a jobb élet reményében nyugatra menekül Ceausescu...

    img
  • 1980
    imgFilmek

    Vámmentes házasság

    Vámmentes házasság

    3 1980 HD

    Dini menyasszonyát elhagyva Svédországba disszidál. Hónapok múlva hoz tőle levelet és csomagot egy...

    img
  • 1974
    imgFilmek

    Illatos út a semmibe

    Illatos út a semmibe

    6 1974 HD

    Feljelentések miatt ellenőr érkezik a biharosi építőipari kisszövetkezethez. A sikkasztásokat és...

    img
  • 1973
    imgFilmek

    Régi idők focija

    Régi idők focija

    6.2 1973 HD

    A húszas évek mozi- és focivilágát burleszk-pantomim stílusban megidéző film Budapesten...

    img
  • 1969
    imgFilmek

    A cigánybáró

    A cigánybáró

    1 1969 HD

    Cigány, katona és pusztaromantika, szabadszerelem és bécsi erénybizottság, ezeket a...

    img
  • 1965
    imgFilmek

    Álmodozások kora

    Álmodozások kora

    7 1965 HD

    A frissen diplomázott Jancsi és társai új elektronikai technikák fejlesztésével foglalkoznak,...

    img
  • 2017
    imgFilmek

    Salamon király kalandjai

    Salamon király kalandjai

    5.9 2017 HD

    A 17 éves, meglehetősen szertelen Salamon király nemrég örökölte meg a trónt apjától,...

    img
  • 1989
    imgFilmek

    Édes Anna

    Édes Anna

    5 1989 HD

    Édes Anna Vizyékhez kerül cselédnek közvetlenül az 1919-es forradalom bukása után. Vizyné...

    img
  • 1979
    imgFilmek

    A kisfiú meg az oroszlánok

    A kisfiú meg az oroszlánok

    1 1979 HD

    Lázár Ervin a mese és a valóság elemeit ötvöző történetében Peti...

    img
  • 1985
    imgFilmek

    Vakvilágban

    Vakvilágban

    1 1985 HD

    img
  • 1969
    imgFilmek

    Az alvilág professzora

    Az alvilág professzora

    1 1969 HD

    Lohmann "nyugatnémet" milliomos kisfiát elrabolják. Az ismeretlen tettesek váltságdíjul egy harmincezer...

    img
  • 1980
    imgFilmek

    Kojak Budapesten

    Kojak Budapesten

    6.7 1980 HD

    Hatalmas a szenzáció, ugyanis Budapestre érkezik a Krimi-írók Nemzetközi Konferenciájára a...

    img
  • 1974
    imgFilmek

    Téli sport

    Téli sport

    1 1974 HD

    Vass Olga banktisztviselő tüdőbaját a tátrai elökelő hotelban gyógyítja. A költségekre...

    img
  • 1984
    imgFilmek

    Egy kicsit én, egy kicsit te

    Egy kicsit én, egy kicsit te

    1 1984 HD

    img
  • 1980
    imgFilmek

    Boldog születésnapot, Marilyn!

    Boldog születésnapot, Marilyn!

    1 1980 HD

    img
  • 1977
    imgFilmek

    Egy erkölcsös éjszaka

    Egy erkölcsös éjszaka

    5.6 1977 HD

    A nyilvánosház törzsvendégei között találjuk Kelepei Jenőt, aki a lányok kedvence. Egy...

    img
  • 1975
    imgFilmek

    Déryné, hol van?

    Déryné, hol van?

    6 1975 HD

    A magyar színházi világ 19. századi nagy változásai idején az öregedő Déryné...

    img
  • 1987
    imgFilmek

    Isten veletek, barátaim!

    Isten veletek, barátaim!

    1 1987 HD

    img
  • 2011
    imgFilmek

    Fla5h

    Fla5h

    1 2011 HD

    Egy 30 év körüli fiatalember illegális szerencsejátékok rabjává válik, rengeteg...

    img
  • 1994
    imgFilmek

    Így írtok ti

    Így írtok ti

    1 1994 HD

    Karinthy legismertebb, legnépszerűbb műve mindmáig az Így írtok ti. Ez a mű hozta meg számára az...

    img
  • 2013
    imgS1 E1

    Adáshiba

    Adáshiba

    1 2013 HD

    A Bódog család fontos eseményre készül. Fiuk tizennyolcadik születésnapját akarják...

    img
  • 1987
    imgS1 E8

    Nyolc évszak

    Nyolc évszak

    1 1987 HD

    Brigi falusi lány nagy ambíciókkal. Elhatározza, hogy Budapestre megy szerencsét próbálni....

    img
  • 2023
    imgS2 E30

    Hazatalálsz

    Hazatalálsz

    5 2023 HD

    A Farkasligeten játszódó történet középpontjában két egykori intézetis fiú...

    img
Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub Geniallyclub