Bejelentkezés
Soha nem osztjuk meg az e-mailedet senki mással.
Jelszó visszaállítása

Írja be e-mail címét, és küldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Vissza a bejelentkezéshez
Sarolta Zalatnay

Sarolta Zalatnay

Életrajz

Zalatnay Sarolta (Budapest, 1947. december 14. –) magyar énekesnő, író, állatvédő, az első generációs pop-rock énekesnők egyike, aki közel hat évtizede van a pályán. Könnyűzenei karrierje úgy kezdődött, hogy a Toldy Ferenc Gimnáziumban téli bált rendeztek, ahol a Scampolo zenekar is fellépett. Itt megkérdezte Komár Lászlót, a frontembert, van-e énekesnőjük. Komár beleegyezett abba, hogy meghallgassa, majd ezt követően elkezdtek együtt dolgozni. Karrierje szempontjából a legtöbbet talán Bergendy Istvánnak köszönheti, aki 1965-ben elintézett neki egy ORI-műsort, majd a tévében is szerepeltette. A Scampolo 1965-ös átmeneti feloszlása után a Dogs együttesben volt szólista, majd a Metroval dolgozott együtt. 1966-ban a Magyar Televízió Táncdalfesztiválján második helyezést ért el a Hol jár az eszem című dallal, majd 1967-ben megnyerte a Nem várok holnapig című számmal, amelyet az Omega együttes kísért. A zsűri magyar-angol tagja egy londoni szerződést ajánlott fel az énekesnőnek, amellyel 1967–1969 között Londonban élt. 1969-ben hazajött, és az akkoriban alakuló Locomotiv GT-vel kezdett együtt dolgozni. Az 1971-es Táncdalfesztiválon a Fák, virágok, fény című dallal nyert. Kísérte az LGT, Scampolo, Bergendy, Omega, Metro, Generál, a Skorpió együttes is. 1976-ban alapította Postásy Juli és Várszegi Éva bevonásával a Cini és a Tinik nevű formációt. 1984-ben közösen turnézott Komár Lászlóval, majd szólókarrierbe kezdett. Külsejével divatot teremtett, meghatározó egyénisége lett a korabeli tinédzser lányoknak. A magyarországi előadóművészek közül ő hordott először miniszoknyát, combközépig érő csizmát és a jellegzetes frufrus frizurát. 18 nagylemeze van, kb. 50 kislemeze. Az általa elénekelt közel 600 dal közül jelentek meg például: angolul, spanyolul, olaszul, németül, sőt még oroszul is. 6 mozifilmben szerepelt. 11 könyvet írt, amelyek több mint egymillió példányban fogytak el. Állatvédőként is tevékenykedik, a MATSZ (Magyar Állatvédelmi és Természetbarát Szövetség) tiszteletbeli elnöke lett 1995-ben. Még ebben az évben 30 éves jubileumi emlékkoncertet adott. 2001-ben erotikus fotósorozata jelent meg a Playboy magazin magyar kiadásában. Új nagylemezt, könyvet adott ki 2009-ben. Új klipet készített 2010-ben.

  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1947-12-14
  • Születési hely: Budapest, Hungary
  • Más néven: Zalatnay Sarolta, Cini, Zacher Sarolta
ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik ik MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB MEDIAHUB Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Looker Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters Theters h h h h ho ht h h h h h ht h h h h h h h h h h hY h h hI h h ho h h h h h h h h ht h h h h h hs h h hu/ ht h h h ht ht h ht ht ht ht ht ht ht h h h ht ht h wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk wk