Bejelentkezés
Soha nem osztjuk meg az e-mailedet senki mással.
Jelszó visszaállítása

Írja be e-mail címét, és küldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Vissza a bejelentkezéshez


Agymenők 10. évad Epizód 12 Az újévi szummáció 2016

Amy és Sheldon visszatér Texasból, ahol Sheldon anyját látogatták meg. Az odavezető úton Amy azt javasolja Sheldonnak, hogy mondják el: együtt élnek. Sheldon ezt nem tartja jó ötletnek, mert úgy gondolja, hogy anyja (aki mereven vallásos asszony) majd kiátkozza őket. De fordítva történik, anyja örül a dolognak. Indoklása szerint korábban úgy gondolta, Sheldon túl furcsa ahhoz, hogy majd egy nővel együtt éljen, és örül, hogy nem így történt. Később Amy bevallja Sheldonnak, hogy ő már korábban elmondta ezt neki. Sheldon emiatt kissé megharagszik, mert ennek olyan látszatja van, mintha ő ezt nem tudta volna megoldani. Amy azonban azt mondja, hogy egy párkapcsolatban a felek kiegészítik egymást, tehát vannak olyan dolgok, amit a másik jobban meg tud csinálni, és ez így van jól. Bernadette kimerül a nemalvástól és szülés utáni depresszióba esik, mert úgy gondolja, hogy nem elég jó anyja a gyermekének. Például nem tudja elaltatni, míg Stuartnak ez pillanatokon belül sikerül. Stuart később bevallja, hogy sokak szerint altató hatású a hangja, így a babához is beszélni kezdett. Penny és Leonard komolyan összevesznek egy fenyőfa vásárlása után.